Azt mondja, sütni fog kalácsot is. Karácsonyra. Mondjuk, előbb képzelem el húsvéti desszertnek, de ha ő mondja, akkor biztos olyan is lesz. Mármint jó. Ritkán hibázik (akkor se ismeri el), vagyis ő nem tud hibázni, inkább így írom, nehogy kikapjak véletlenül. Apám így mondaná: „Ne rázogasd a pofonfát, fiam." Vagy „ne nyitogasd a pofonos ládát". Na, az ilyesmit Évu esetében se érdemes.

Kint vagyunk Orosziban, nagy a ház, de néha annyira sok az ember, hogy alig férünk el. Ilyenkor Évu azt mondja, hogy elege van már belőlünk, de tudom, kicsit sem gondolja komolyan. Most csak hárman vagyunk, Évu, Julcsika meg én. Karácsonyi sütisütés, megbeszéltük előre, ki mit szeretne, de macaron az nem lesz, mert azt mondja, az nagyon macerás, és bele se kezd olyan receptbe, ami úgy kezdődik, hogy „Hagyd állni két napot". Ebbe belenyugszom, amúgy is az egész tiszta cukor, és én cukrot még karácsonykor se akarok enni. Ő erre azt mondja, úgyse bírom ki, én meg tartom magam. Tudatos vagyok. Hős vagyok.

Azt is mondja, ismeri az én fajtámat, az ilyennel nem lehet bírni. Hát, szerintem meg egészen hasonlítok hozzá. Biztos azért mondja. 

Aztán megnézzük az Aranyélet befejező részét, közben telefonálgat jobbra-balra, kicsit bosszant is, miért nem ül le, maradna inkább csendben, meg járatja a dagasztógépet is, ami zavar, mert nem hallom, mit mondanak a szereplők. Komolyan mondom, ezt a sorozatot meg kell néznie mindenkinek. Persze úgy sokkal jobb, ha Évu közben nem kiabál.

Majd felmegyek aludni. Előző éjjel lejöttem, mert Julcsika nem aludt, és felhívtam magam mellé a szobába. Lenn kuksolt a nappaliban még kettőkor is. Nem hagyhattam. De aztán meg én nem tudtam visszaaludni. Mindegy, most alszom két órát. Neki azt mondom, dolgozom kicsit. Nem engedné meg a napközbeni alvást. Persze, tudom, nem hiszi el a munkát.

Később lejövök kisimulva. Már fenn megcsap a frissen kisült kalács illata, mire leérek a lépcsőn, és közel megyek, majd egészen odasomfordálok a konyhapulthoz, és meglátom, milyen gyönyörű, elegáns, formás. Azt mondja, marcipános-csokis. A tésztájában nincs cukor... meg a kakaóban se (sok).

Jól van, akkor megkóstolom, meg amúgy se bírnám ki.

Úgy néz ki, hogy szem nem marad szárazon. Évué se.

A szóban forgó Évu-féle karácsonyi kalács receptje:

Hozzávalók: 

– fél kg liszt
– 3,5 dkg élesztő
– 10 szem édesítő (vagy folyékony édesítő)
– 0,6-0,7 dl étolaj
– körülbelül 3 dl tej
– 1 kávéskanál só
– savanyú gyümölcsből készült nem édesített lekvár
– porcukor
– cukor
– kakaópor
– 20 dkg marcipán

Elkészítése: az élesztőt futtasd meg kevés langyos tejben (Évu instant szárított élesztőt használ, amiből a fent említett lisztadaghoz nagyjából másfél csomag kell). Aztán szitáld egy tálba a lisztet, kevés porcukrot adj hozzá, majd a vízben előzetesen feloldott édesítőket (azért használj édesítőt a tésztához, mert sokkal könnyebb lesz a tészta, ugyanis nem húzza le a cukor). 

Ezután add hozzá a megfuttatott élesztőt, az olajat és a maradék langyos tejet, amiben már előtte oldd fel a sót, és ha mindez megvan, akkor dagasztógéppel vagy keverőtálban jó sokáig keverd, legalább tizenkét percig. Ha sima a tészta, tedd egy lisztezett tálba, lisztezd be a tetejét is, és tartsd 40-50 percig langyos helyen.

Ha megkelt, egy lisztezett deszkán nyújtsd 4-5 mm vastagságúra, kend meg lekvárral (legjobb a sárgabarack), aztán szórd meg enyhén cukrozott kakaóval, és a nagy lyukú sajtreszelővel reszeld rá a marcipánt. Ha mindezzel megvagy, göngyöld fel, hajtsd karikába, és ollóval irdald be a széleinél. Újabb 40-50 percig hagyd kelni, majd tojással kend be a tetejét.

Melegítsd elő a sütőt 190-200 fokra, és süsd 35-40 percig.

Ha kihűlt, szórd meg porcukorral a tetejét... és tálald.

Szentesi Éva