Az idősek helye

Nemrég a szerkesztőségi ülésen Prónay-Zakar Gina arról beszélt, mennyire furcsállja, hogy az emberek azt mondják: a szépség túlértékelt, miközben ő odavan mindenért, ami szép, bár az is igaz, hogy nem a hagyományos szépségfogalomban hisz. Abszolút egyetértek – főleg az utóbbival. Számomra a legfurcsább dolgok és emberek tudnak szépek lenni, ugyanakkor azt hiszem, nem a szépség, hanem a tökéletesség az, amit túlértékelünk. Persze, lehet azt mondani, hogy ilyen a világ: elvárja, hogy tökéletesek legyünk kívül-belül, ám sose tudjuk meg, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az egyén törekvése a tökéletességre... vagy a tökéletesség elvárása az egyén felé. Bármelyik is, egyvalami biztos nem fér bele ebbe az elég torz világképbe: az öregedés.

Szabó Magda írja a Katalin utca elején, hogy a regény főhősei egyetlen dologra nem voltak felkészülve: hogy a múló évek lassan elveszik tőlük azt a testet, amelynek működését úgy-ahogy kiismerték az idők során. Az időskor ilyen módon mintha fordított kamaszkor volna: a test egyre sérülékenyebb és védtelenebb, ami persze nem jelenti, hogy ne lehetne hosszú évtizedekig vidáman élni vele, de az sok türelmet és tanulást igényel. Ilyenkor első körben mindannyian a belső változásokra gondolunk, pedig ugyanolyan nehéz kiegyezni a külsőkkel is. A bevezetőben említett gyönyörű idős hölgy például éppen ma mondta nekem valami kapcsán a telefonban (már sokadszor), hogy ő milyen csúnya öregasszony – hiszen az van belénk kódolva, a mélynél is mélyebben, hogy az öregemberek csúnyák. Ráncosak, fehér a hajuk, reszketnek, a testük összetöpörödik, esetleg elveszítik a fogaikat, kisebb-nagyobb betegségekkel küzdenek. Nincs bennük semmi, amit az agyunk a szépséghez köt, se ruganyos bőr, se ragyogó, egészséges fogsor, se lobogó fürtök. Ha bevalljuk, ha nem, meg is vannak a magunk elvárásai velük kapcsolatban: semmiképp ne legyenek például szerelmesek, mert „micsoda dolog ez az ő korukban”, a szexet és az öregeket pedig pláne ne emlegessük egy mondatban.

Mintha a szerelem és a szex egy csomó más dologgal együtt kizárólag a fiatalok joga és kiváltsága lenne.

És mégis csodaszépek

Megnéztél már valaha alaposan egy idős arcot? Azért kérdezem, mert talán azt gondoltad, az öregkori szépség kapcsán arról írok majd, hogy a sok tapasztalat és a bölcsesség teszi az idős embereket széppé. Ebben is van valami, de koncentráljunk most csupán a külsőre: nézz bele, mondjuk, egy hetvenes-nyolcvanas éveiben járó ember arcába. A bőr ilyenkor már általában összehúzódik és leheletvékony lesz, mint a pergamen, ha pedig megérinted, érzed, mennyire selymes. Nézz a szemébe: az enyhén megereszkedett szemhéj mögül pajkosan csillan elő a tekintet. Fogd meg a kezét: a kézfejen kidagadnak az erek, mindenkié egyedi térkép, a tenyér bársonyos, az ujjakban egy életnyi erő.

Coco Chanel mondta, hogy időskorára mindenkinek olyan arca lesz, amilyet megérdemel. Kiegészíteném ezt azzal, hogy időskorára mindenki százszázalékosan önmaga lesz (ami gyakorlatilag ugyanazt jelenti):

ekkorra minden vakolat lepereg, előtűnnek a keserűség, a gonoszság, de a nevetés és érzékenység által vájt ráncok is.

Az arc önmaga karikatúrájává válik, a szó legszorosabb értelmében, és elrejthetetlenül kiül rá minden, de minden. Hát, ezért látom én szépnek az öregeket: mert nekik már nemcsak a szemük, de a vonásaik sem tudnak hazudni. Az igazságnál pedig nem létezik lenyűgözőbb dolog.

Tudom, hogy a gyönyörű, idős hölgy, aki engem egy nyár erejéig viccesen „cselédsorba hajtott”, miután egész életemben mindent megadott nekem, amire csak képes volt – és ez így van a mai napig –, olvassa majd ezt a cikket, ahogy mindig minden írásomat. Drága Mama, kicsit előrehozott karácsonyi ajándékként innen üzenem, hogy az ember hetvenes éveiben az arc már nem hazudik, a tiédnél pedig sose láttam sugárzóbbat: rajta van minden, amit valaha tettél értünk. Rajta van a fájdalom is, és nem áll hatalmamban letörölni, de ettől nem lesz kevésbé szép.

Szeretném, ha egyszer ilyen arcom lenne, ami a külső és belső tükrökben egyaránt megállja a helyét. Mert számomra ezt jelenti a szépség.

Kalapos Éva Veronika