-

November vége felé vannak az utolsó pillanatok arra, hogy valamelyest felkészítsük a ruhatárunkat is az ünnepekre. Ilyenkor megsokasodnak a céges és privát bulik, jön a Mikulás, és a családtagokat is meghívjuk év végén egy-egy ebédre, vacsorára, hozzánk vagy valamelyik étterembe. Jó ok ez arra is, hogy áttekintsük a megjelenés néhány fontos pontját.

Sok-sok kérdést kapok tőletek általában alapruhatárról és kiegészítőkről meg arról, hogy mi az, amit illik, mi az a minimum, aminek mindenképpen meg kell lenni, és persze arról is, miként öltözködhetünk jól anélkül, hogy milliókba kerülne a ruhatár.

Érdemes tisztázni néhány nagyon fontos alapelvet a szekrények megtöltésével kapcsolatosan:

Alapelvek

0. Azért a nulladik, mert ez az origo! A ruhatárban száz vacak nem helyettesíthet egy jó darabot. Ezt örökre vésd az eszedbe! Talán érdemes egyszer-egyszer többet is kiadni egy jobb vagy márkásabb darabért, meghálálja.

1. Válaszd ki a kedvenc színeidet, kettőt, maximum hármat. Ez életkoronként és korszakonként lehet változó, de ha vásárolsz, igyekezz ezek árnyalataiból választani. A túl színes ruhatár rendkívül költséges, és garantált, hogy soha nincs a megfelelő színből valami az öltözékedhez, ez megalkuvással jár, amitől elmegy az önbizalmad, és fuccs az estének.

2. Válassz ki egy vagy kettő, színben elütő kiegészítőt is, amelyekért rajongsz, ez lehet meglepő vagy harsány is, és néha alkalmazz szokatlan megoldásokat a látvány felfrissítéséhez. 

3. Egyedül dönts, az nem számít, hogy mások mit gondolnak!

4. Törekedj arra, hogy klasszikus alapdarabokból álljon a ruhatárad, ne ülj fel azonnal mindenféle divathóbortnak, mégha bele is szerelmesedtél hirtelen, esetleg csak néha engedj a csábításnak, mert bolondnak lenni is jó, de tudnod kell, az ilyesmi mindig kidobott pénz, ugyanis ami szezonális, nagyon hamar viselhetetlenné válik.

5. Szeresd meg a klasszikus ruhadarabokat, és tartsd készenlétben a fantáziád! Ha nem tudsz egy egész vagyont a kinézetedre elkölteni, akkor is lehetsz mutatós és divatos. Tartozol ennyivel magadnak! Ezzel persze nem lesz a gardróbod túl változatos, de mindig olyan lehetsz, ami méltó hozzád.

6. Törekedj az egyszerűségre, egyszerre maximum két fő színt és egy kiegészítő színt viselj (lásd még 1. és 2. pont), és amit elindulás előtt, utolsó pillanatban még a tükör előtt álldogálva magadra vettél, hagyd otthon nyugodtan, mert semmi szükséged nem lesz rá.

7. Tanuld meg: nincs olyan, hogy sportosan elegáns, mert az olyan, mint a szögletesen gömbölyű. És szerintem olyan sincs, hogy „csak leugrottam, ezért nem öltöztem fel rendesen". Ugyanis soha nem tudhatod, mikor kivel találkozol, és utólag megbánod, hogy elhanyagolt voltál.

Alaptörvények

1. Nem mindig kell figyelembe venned az alkalmat. Az alkalom milyenségét ugyanis te határozod meg. A magad és a környezeted tiszteled meg, ha rendesen felöltözöl. Ne azzal vívd ki mások figyelmét, hogy úgy nézel ki, mint egy leszakadt farzseb. Ha nem is tartod magad túl szépnek, tudd, hogy ez csak a te véleményed. És persze nem mindenki szépségkirálynő-alkat, de míg az alternatív esztétikumhoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz soha.

2. Bárhová mész, mindig öltözz egy kicsit „fölé”. Nem tudhatod ki miben lesz majd ott, és ha mások jobban néznek ki, az soha nem tud olyan kellemetlen lenni, mint amikor te vagy a társaságban a „szegény rokon".

3. Soha ne menj társaságba elhanyagolt hajjal! Az alapsmink is ajánlott, mert a karikáid és a nyúzott arcbőröd nem tartozik másra. Nem fognak veled együttérezni, amiért sokat dolgoztál, legfeljebb sajnálnak. Azt meg szerintem nem akarod. Tapasztalataim szerint, ha egy nő a teljesen natúr megjelenést választja, sokat gondol magáról, és sokszor teljesen alaptalanul. Csak még nem szóltak neki, úgyhogy kezeld a helyén az üres bókot, mely szerint „festék nélkül vagy a legszebb"! 

Kiegészítő rendelkezések  (Amelyek megmondják, hogy ne nyúlj mellé…)

1. A nő alkalmi ruhatárának legfontosabb darabja: a fekete ruha. Kettő nyárra, és kettő télre. Ha nem tudod, mit vegyél fel, bátran dönts mindig emellett. Meglátásom szerint a világ legszexibb darabja egy testhez idomuló, szűk szoknyás, fenék alatt mély lépéshasítékkal ellátott, elöl zárt, hátrafelé dekoltált, háromnegyedes ujjú, térdközépig érő, fekete zsorzsett ruha. Ebben úgy lehetsz izgalmas és feltűnő, hogy közben nem leszel kihívó vagy közönséges. Viselhetsz hozzá sok-sok karkötőt, színes muszlinsálat vagy stólát, a sokadik randin (nem az elsőn, isten ments!)  akár egy tűzpiros, velúr, tűsarkú cipőt, gyöngysort, divatékszert vagy mutatós, hosszú fülbevalót, ilyenkor inkább feltűzött hajjal menj, hogy  ne lógjon egyszerre minden az arcodba. Templomba, a pasid céges vacsorájára a kollégái közé nem mehetsz ujjatlan, hasig dekoltált ruhában és harisnya nélkül. Akkor sem, ha meleg van/lesz. Életed párja nem fogja osztatlan lelkesedéssel nézni egész este, ahogy más férfiak gusztálnak, és neked sem biztos, hogy kényelmes lesz ez a jelenség. Tetszik neked a párod ilyen téren megnyilvánuló konzervativizmusa vagy sem, tény, hogy minden férfi férfiból van.

(A képen Anna Mouglais. Forrás: stylebistro)

2. A klasszikus ruhákat nem csak klasszikus kiegészítőkkel lehet vagy kell viselni. Különleges párosítás például egy elegáns, szűk miniruhához  igazi, motoros jellegű bőrdzsekit felvenni. Ha szabadtéri programotok van, bátran húzz ehhez fűzős bakancsot vagy hosszú szárú csizmát, és tekerj a nyakadba egy izzó színű sálat, amihez a rúzsodat választod. Kötelező a szetthez a titokzatos napszemüveg, mindegy, hogy éppen süt-e a nap vagy sem. (Majd meséld el, mit tapasztaltál a randin. De ne a legjobb barátnődnek…)

(A képen Natasha Poly. Forrás: stylebistro)

3. Egy elegáns ruhához azonban mégiscsak a magas, pontosabban tűsarkú (minimum 7-9 centis) cipő illik a legjobban. Ha nem bírod, semmi baj, dönthetsz a lapos (maximum 2-4 centis) mellett is, ami lehetőleg szögletesített orrú, mert így „enyhén" hatvanas évek-stílusú lesz az öltözéked, és nem derül ki, hogy ez azért van, mert fáj a lábad a magassarkúban, vagy azért, mert egy igazi stílusikon lettél. De ne válassz félmegoldást. A törpetűsarok széles „tepsilábat” csinál, senkinek nem előnyös. Ezt tartsd a fejedben, és ha lenne ilyen cipőd, nem baj, mindenki tévedhet, de most kérlek, vegyél tőle könnyes búcsút.

4. Harisnyában vagy harisnya nélkül? Egyértelmű, hogy a harisnya tónusosabbá teszi a lábaidat. Ősszel vagy télen ez nem is kérdés, csak Londonban, mert ott mindenki mezítláb futkos szandálban a mínuszok dacára, de legalább a nőgyógyászok jól keresnek. Ha izmosabb, (na, jó, vastagabb) a lábad, ne hagyd magad frusztrálni, egyszerűen válassz a sötétebb tónusú harisnyák közül, és viselj vastagabb sarkú cipőt. Ha rám hallgatsz, még a hótaposókban is kerülöd a nagymintás és geometrikus mintájú fuszeklikat meg a férfias zoknikat.  Kivéve, ha egyedül élsz. Ha nem, akkor mindig titokban vedd le. És olvasd újra az 1. pontot.

(A képen Daisy Lowe. Forrás: stylebistro)

5. Praktikus viselet a nadrág és a farmer. Ha szövetből van, akkor is csinosabb az úgynevezett jeans-szabás, tehát a szűkebb szárú, egyenes, huszárzsebes megoldással. Nem hiányozhat a ruhatáradból egy lovagló jellegű bőrcsizma, de könyörgök, a gumicsizmát hagyd meg a sáros kerti munkákra. A nadrág szára csizmaszárba bújtatva egy karcsúsított, elöl gombos blúzzal és egy jó szabású blézerrel a kedvenc színeidben mindig telitalálat a hűvösebb napokra. Vegyél hozzá nagy csatos övet, hosszított bizsut, gyöngysort a nyakadba és színes kendőt. Ehhez csakis leengedett haj illik. Rövid haj esetében kicsit hullámos, esetleg borzas frizurát válassz. És figyeld a hatást!

Emma Watson majdnem eltalálta, csak a haját kellett volna kiengednie. (Forrás: stylebistro)

6. Ha te magad vagy a Rubint Réka, akkor se, kérlek szépen, sose vegyél fel magában macskanadrágot. Ne mondd, hogy meleg, kényelmes... meg ilyesmi. Ha ragaszkodsz hozzá, tarts otthon macskanadrágos vasárnapokat, és járkálj benne kedvedre, de az utcára ne menj ki így. 

7. Tudom, hogy jó meleg a pufi dzseki. De, mint a neve is mutatja: pufi. Az igazán elrettentő példa mindehhez a bárányirhából készült barna kiscsizma. Nem elég nőnek születni, ha már így alakult, érdemes annak is látszani. Ha nem tetszik, legközelebb majd másik nemet választasz. De addig is: szerintem részesítsd előnyben a puha, meleg, karcsúsított vonalú szövetkabátokat. Hidd el, a műtoll meg a nejlon se véd meg jobban az időjárástól csak gömbbé formál.

(A képen: Dacota Fanning. Forrás: stylebistro)

8. A franciás darabok szinte mindenkinek jól állnak, mert rendkívül nőiesek. (A franciás stílus általában a könnyed, a testet finoman követő vonalakat jelenti, szép megmunkálású, puha anyagokból elkészítve. Az olcsóbb márkák kínálatában is mindig van.) Egy Chanel-stílusú kiskosztümben soha nem kell feszengened. Ráadásul egy tweed- vagy rövidállású, szegélydíszes buklé felsőt jól kombinálhatsz farmerrel, alatta szűk vagy elöl drapériaszerűen leomló pólóval, toppal és bodyval is. A buklészoknyát pedig viselheted bőrdzsekivel, és lapos sarkú, magasszárú cipővel is. És ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá, jó, nem bánom, vedd a szoknya alá a macskanadrágot... De figyelj a színekre és olvasd újra az Alapelvek 2. pontját.

Így nézett ki a klasszikus Chanel-kosztüm a hatvanas évekből (Forrás: wonderland magazine)

folyt.köv. jövő héten

Náray Tamás