-

…És akkor most hadd meséljek a nem sikerült kollégákról, akiknek nem jött be... meg azokról, akik nem jöttek be.

Tehát egy csoportban öt ember dolgozik. Egy hétköznapos nevelő, egy hétvégés nevelő, két éjszakás és egy hétköznapos gyermekfelügyelő.

Hétköznapos gyermekfelügyelőnek nem is tudom, kik állnak be és miért, mert a nevelők pedagógusbért kapnak, a hétköznapos nevelő, aki általában a csoportvezető mellett dolgozik: kézbe 84 ezret. Pedig nagyon sokat dolgozik ő is, szinte ugyanazt.

Ez igazságtalan.

Pont annyira, mint a bölcsődei dolgozók vagy a kórházi ápolók bére.

Egy év alatt csak a mi csoportunkban öten cserélődtek, és ez nagyon durva. Képzeld csak bele magad a gyerek helyébe, aki ott lakik, ott él egy otthonban más hibája miatt, és egy év alatt öt emberhez kell alkalmazkodnia.

Nyilván ez egy nagyon kemény munka, amit nem bír mindenki, még azok se, akik úgy jönnek oda, hogy „ugyan már".

Nem is nagyon válik be senki, aki nem dolgozott még hasonló területen.

Mint például a vallásos, aki televágta a csoportot szép szentképekkel, és hogy ő majd akkor Isten segítségével, aztán két hét után nyakon vágta a kamasz Karcsikát. Nyilván mennie kellett, ő is tudta. De vannak, akik tanárok, és iskolában is tanítottak, csak sajnos nem tudják, hogy ez nem olyan. Eljönnek, beszélgetnek a történelemről, majd férfiként, apaként elkezdenek úgy játszani, mint otthon a gyerekeikkel, hogy: na, gyertek, ki bír lenyomni, dobálja őket, majd nem érti, hogy a hiperaktív kicsik ilyenkor egyszerűen órákig nem bírják leállítani magukat, és az egész csoport romokban hever utána.

A kedvenceim azok, akik az udvaron leállnak a kollégákkal beszélgetni, így velem is, teljesen más dolgokról, a kutyatartásról, családjukról, a migránsokról, és közben észre sem veszik, hogy mit csinálnak a gyerekek, mert a két Nagy már régen összeverekedett, a kis Péter túl magasra mászott a fára, Lóri túl gyorsan tolja kis Bécikét a babakocsiban, meg egyáltalán, hogy kerül Béci a közelébe, majd megsértődik, amikor én a mondat közepén félbeszakítom, és ott hagyom magányában a mondatával, hogy akkor majd én.

Sok a nő.

Ez van, belemehetnék.

Azon kevés férfiak, akik ilyen helyeken dolgoznak, na, azok se tiszták, és nem is túl jók. Általában van más állásuk is, és lazítani járnak be.

Mint egy volt emberke, aki egy kurva nehéz napom után bejött váltani, alig tudtam már beszélni, és azt csücskösítette, hogy végre, na, most pihenhetek kicsit.

Legjobban filmet szeretett nézni a kölykökkel, szépen elhelyezkedett, majd aludt egy jót.

Hát, ezekkel nyilván nehéz mit kezdeni, nem is értik, mi a baj, mert ő csak játszott a gyerekekkel, kint volt az udvaron... meg filmet is nézett velük.

Ja. Király.

És mindezt, ne feledd, a gyerekek kajak levágják. Mert ők végignéztek már tizenöt, húsz embert, aki ott akart dolgozni, velük akart foglalkozni. Tegnapelőtt a buszon hat gyerekkel verettük, mentünk programra, és ilyenkor mindenkinek szófosása van, meg hát velem már eléggé őszinték, és a régi dolgozókról meséltek, amiket alig hittem el, de hát hatan mondták, vicces volt, hogy más-más korosztály ugyanazt, de mégis máshogy.

– Zsuzsa néni volt, képzeld el, hogy ha valaki kitakarította konyhát, kapott egy ötszázast, de szerintem kajak a Zsolti zsebpénzét osztogatta. Én mindig konyhát akartam takarítani, de egy idő után már csak csipszet adott, jó még az is jó volt, de az egy hülye volt, még Miklós is el tudta vele hitetni, hogy kimenője van. A MIKLÓS, ÉRTED??? És elengedte. Volt, hogy ez a hülye Kevin berakta a macit az ágyába, betakarta, és tudod, akkoriban a szekrényen lakott, várj, várj elmondom, szólt közbe Kevin, igen, ott fent jól éreztem magam, és ott is aludtam, mindenki észrevette, mire ez simogatta macit, én meg ott röhögtem fent, később Botond is ott volt velem. Húsvétkor elengedett locsolkodni, el se hittük. Én nem szeretem az ilyen engedékeny nevelőket, mert igazából nem is engedékeny, na, mindegy...

Nem akarok ítélkezni. Az élményeimet mesélem el. Ilyenek vannak. Ez van.

Zebegényi Péter

Kép: Flickr