-

1. Az ősanya

A kötődő nevelés jegyében az elmúlt három év minden percét szinte zenebohócként töltötte a gyerekével, ezért a poronty vagy burokban él, vagy már baromira unja, amiért nincs folyton program az oviban, esetleg azt, hogy nincs saját animátora. Általában ő veti fel, hogy a gyerekek csak vizet igyanak, mert az egészséges, és szorgalmazza a vega étrend bevezetését.

2. A „tudomatutit" anya

A nagyobb gyereke már óvodás, esetleg iskolás, így mindenre sokatmondóan bólogat, amiről csak szó esik. Rosszabb esetben feltűnően unatkozva hallgatja a szülőin elhangzottakat, és tapasztalatai vagy személyisége miatt szívesen kiegészítené a napirendet fontos tudnivalókkal. Bár alapvetően inkább flegmán kezeli az óvodai létet, és nem aggódja túl, ha a gyereke nem alszik/eszik/pisil/kakil, ám amikor belejön, képes a szülőin számos ötlettel bombázni a tantestületet. (Ez vagyok én...)

3. A problémás

De igazából csak elevenebb/lustább/okosabb/butább, vagyis átlagon felüli vagy aluli, illetve verekedős gyerek anyukája, aki folyamatosan kompenzál, gyakran nyalizik. Minden mondatával és tettével a csemetéje rémtetteit ellensúlyozza a szülők és a pedagógusok felé is.

4. A kíváncsi

Avagy paramami (saját bevallásuk szerint ezek lennének a barátnőim). Mindent tudni akar a gyereke tőle távol töltött perceiről: kivel játszott, mit csinált, hogy fogta a kanalat, megköszönte-e a vizet, evett-e gyümölcsöt... Eminens módon jegyzetel a szülőin, elsőként jelentkezik, ha az óvónéninek ajándékot kell készíteni, megbízható szervező. Tipikus SZMK-tag.

5. Az okoskodó szülő

Akinek a csemetéje már háromévesen keni-vágja a szorzótáblát, és pont olyan erőszakos, mint a szülei.

6/I. A „beleszarok mindenbe" anyuka

„Munkám van, örülök, hogy megszabadultam a gyerektől, csak ne legyen velem" – akár ez is lehetne a homlokára írva.

6/II. A „beleszarok mindenbe" anyuka altípusa

Második (harmadik, ötödik...) gyerekével jár az oviba, nem látogatja a szülői értekezleteket, távol tartja magát az ovitól, még véletlenül se barátkozik más szülőkkel. Csak felkapja a gyerekét és távozik.

7. Újgazdagék

Jellemzően szar kiejtéssel, de annál nagyobb hangerővel beszélnek idegen nyelven a gyerekükkel, és külföldi bébiszittert tartanak. Csak márkás cuccokban járatják a gyereket, aki dizájnercipőben túrja a homokot az udvaron, majd megkapja a lehordást (rosszabb esetben az óvónéni is), hogy: „már megint milyen koszos mindene" (mert, ugye gyerek...).

8. Túlzóék

Népnemzeti szülők, mindegyik gyerekük ősmagyar nevet kapott. Nincs Disney-figurás ruha, kizárólag népviselet. És ennek az ellentéte: mindenki Kevin és Lizelott, és akkor itt már valahol belehajlunk az újgazdag leírásba... Mert ha nem is márkás, de minimum minden Disney, Marvel vagy bármilyen más márka figuráival van tele, még akkor is, ha a gyerek ezt egyébként nem igényli.

9. A fentiek, és még sok minden keveréke

Újgazdag, de nem szállt el, „beleszarok mindenbe, de mindenről tudok" anyuka. Aki barátkozik a szülőkkel, rendesen hordja szülinapokra a gyereket, beszáll az ajándékba, és bár nem ő kezdeményez, lehet rá számítani. Ez is egy kicsit én vagyok, mínusz az újgazdag, és a barátnőm is ilyen.

Persze ebből is látszik, hogy a skatulya sosem jó, és sosem stimmel igazán, vagyis mindenki mögött van egy sztori, amit nem ismerünk, ezért nem is érdemes ítélkezni. De azért elég szórakoztató, hogyan köszönnek vissza a stílusjegyek minden alkalommal, amikor új szülőket ismerek meg az oviban...

Schuster Lea

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Diego Cervo