„Kedves olvasó, hozzámentem feleségül!" – Íme, a hét (az év?) legromantikusabb lávsztorija
-
„Hát, mégis lehet drágakövekre lelni az élet mocskában!" – így reagált a Guardian napilap internetes kiadásának egyik olvasója a Victoria és Jonathan története alatti kommentekben. És ezzel tűpontosan leírta azt, ahogy éreztem magam aznap este, amikor a cikket olvastam.
Mert ez a sztori tényleg olyan, mintha az Igazából szerelem és a Sztárom a párom egyéjszakás kalandjából született volna. Édes és romantikus, már már elcsöppenő, épp annyira, hogy még jól essen. Csak nem egy éjszakán át tart. És nem Richard Curtis írta. Mert nem film. Hanem maga a csodás, szívet simogató, lelket újjáélesztő valóság.
Elmesélem, mi történt.
Jonathan O'Brien egy szép nagy könyvesboltban, a Waterstone's-ban dolgozott, a londoni Oxford streeten. Nemcsak könyveket adott el, ő kezelte a bolt Twitter-oldalát is. A vállalati kommunikátorhoz képest szokatlanul fanyar humorral és üdítő kreativitással megírt bejegyzéseit ezrek követték nap mint nap. Köztük Victoria Carlin. A bohém cirkuszművész csaj egy idő után arra lett figyelmes, hogy egyre gyakrabban kattint a @WstonesOxfordSt profilra, csak hogy lássa, aznap mivel szórakoztatja a közönséget a könyvesbolt titokzatos megmondóembere.
Időközben az üzlet marketingesei kitalálták, hogy az lenne a legjobb, ha az egyszerűség kedvéért az 1982-ben alapított üzletlánc ejtené a nevéből az aposztrofot, vagyis Waterstone's helyett 2014-től egyszerűen csak Waterstones-nak hívnák. Érzitek a különbséget, ugye? Hm... Így lehetett ezzel Jonathan is, aki úgy döntött, hogy egy Twitter-bejegyzés-sorozatban, 140 karakterben megírja az aposztrof nyugdíjba vonulásának történetét.
Na, ez már Victoriának is sok volt. Rajongása minden azelőtt tapasztalt hőfokon túllépett a bejegyzések láttán, úgyhogy belekiabálta a Twitter óriási zajába titkos szenvedélyét. Ami utána történt, arra nem számított.
„Hát, bárki is kezeli a @WaterstonesOxfordSt profilt, én bizony beleszerettem. Csitulj, dobogó szívem!" – írta ki a saját Twitterére.
Amire kisvártatva megérkezett @WaterstonesOxfordSt, alias Jonathan válasza is, ez: „Pff, élőben annyira nem álompasi."
Mire Victoria: „Pfff. A könyvimádók > álomhajók."
No, ez a viszontválasz olyannyira nyilvánvalóan flörtölősre sikeredett, hogy a jó Jonathan nem is válaszolt rá semmit. Mint később nyilatkozta az újságnak, „nem lett volna profihoz méltó viselkedés".
Haha, oké, persze, igazad van, Jonathan! De egy rajongó nőt nem ilyen könnyű eltántorítani! Ő ugyanis tudja, érzi, ha valakihez köze van. És nem hagyja annyiban. Ha egy nő fejében egy lavina viszony elindul, akkor ott, kérem szépen, nincs megállás! Fejben legalábbis semmiképp. Victoria is szépen lejátszotta gondolatban a kettejük dolgát, és viccből egy barátjával Twitteren jól meg is beszélték, hogy @WaterstonesOxfordSt és ő milyen jót „gineztek Bloomsbury-ben" – bármit is jelentsen ez a barátnők virágnyelvén.
Ez már Jonathan fantáziáját sem hagyta nyugodni, a nyúl kiugrott a bokorból, és a srác a magánprofiljáról írt tweetben viccesen számon kérte Victorián, hogy mégis mi az istenharagjáról beszél. Néhány nap elteltével aztán, amikor Jonathan a könyvesbolt Twitterén arról elmélkedett, hogy milyen jó is lenne néhány fánkkal szebbé tenni a napot, Victoria akcióba lendült. Egy sikeres cirkuszi turné után volt éppen, kellőképpen feldobva, szabadságon. Ideje volt, bátorsága volt, fánkbolt volt, úgyhogy beugrott egy csomag édességgel az Oxford streeti Waterstones könyvesboltba. Kifigyelte, hogy melyik pultnál áll Jonathan (akinek arcát addigra a privát Twitter -profilképről már ismerte), végigállta az előtte kígyózó sort, majd... inába szállt a bátorsága. Kettejük első face to face találkozásakor a következő dialógus hangzott el:
– Hello, miben segíthetek?
– Tessék, itt egy fánk. Ahogy kérted... – aztán kiszaladt a boltból. És persze azt hitte, ezzel véget ért az álma. Hát, mekkora hülyét csinált már magából?!
Szerencsére azonban Jonathan addigra észbe kapott. Rájött, hogy ki volt ez a fura, helyes, bolondos rózsaszín hajú lány a fánkkal... és pár nap múlva meghívta ebédelni. Persze üzenetben.
A könyvesbolt közelében találkoztak, nekiindultak az Oxford streetnek, és elkezdtek beszélgetni... addig-addig, amíg elfeledkeztek az ebédről, mert annyi mondanivalójuk volt egymásnak.
„Azóta se hagytuk abba a beszélgetést," mondta Victoria és Jonathan a Guardiannek.
Nem őrülten romantikus?
És, hogy mi történt azóta? Először is összeházasodtak, amit Victoria a következőképpen jelentett be:
A lány otthagyta az utazó cirkuszt, és munkát kapott egy londoni színházban. Jonathan írt egy könyvet, és már nem a Waterstonesban dolgozik. Egy italforgalmazó cég közösségi médiafelületeinek posztjait írja.
A könyvesbolt, amely közben a Tottenham Court Roadra költözött át, persze szintén megemlékezett az esküvő híréről a Twitter-oldalán.
Badum, tssss!
Itt a vége, fuss el véle! Éljenek sokáig, amíg meg nem halnak!
D. Tóth Kriszta
Forrás: Twitter, The Guardian, npr
