-

„...S a legkülönösebb módon lebegek, és a csillagok nagyon másnak tűnnek a mai napon..."

 David Bowie: Space Oddity

Hétfőn szokatlan módon tízig aludtam, ezért csak később kapcsoltam be a telefont. Aztán sietve csekkoltam a Face-t, és akkor megláttam... Mindenhol David Bowie feje. Síró emoticonok. Mi van?! Meghalt? Az nem lehet! Most jött ki a lemeze, azt a számot, a Lazarust, még meg se hallgattam, nem is vagyok annyira hardcore Bowie-rajongó. Ő inkább egy másik generáció kedvence, nem az enyém, de egy ilyen hangra és attitűdre azért érdemes volt odafigyelni. És valahogy természetesnek vettem, hogy a világ részét képezi egy olyan művész, mint ő.

Mentem az utcán, és nem tértem magamhoz, vártam, hátha ez csak egy álom, vagy egy hiba a Mátrixban, aztán felébredek, és Bowie él, meg Elvis is, meg Kurt Cobain is, és Amy Winehouse se szívja halálra magát.

Amikor én voltam tini, akkor a Spice Girls volt brutál menő, és nekem már akkor sem tetszettek a modern zenék. Inkább a régi dalok között kutattam, az volt a favorit, amit apám mutatott a nagy legendák közül bakeliten. A moderneket most sem ismerem, el sem mennék egy elektronikus zenei fesztiválra, mert fogalmam sincs, mit kell ott csinálni arra a fura zenére, ami baromira hasonlít ahhoz a zajhoz, amit MRI-vizsgálat közben hallok a dörömbölő gépből.

Meghalt Bowie a születésnapja után két nappal, és az enyém előtt szintén ennyivel, Lemmy (Kilmister, a Motörhead frontembere) meg karácsonykor. Utóbbiról az a legenda kering rajongói körökben, hogy amikor felment a mennybe, már a kapuban azt kérdezte Szent Pétertől, meddig tartanak nyitva a bárok.

Olyan gyorsan ment el, ahogyan élt. Ideje sem volt felocsúdni a diagnózisból.

Aztán tegnap meg Alan Rickman... Azaz Perselus Piton, a Harry Potter-filmsorozatból, aki egy hónap múlva lett volna hetven éves. Titokban szenvedte a rákot, mint Bowie... Lemmynek meg még a titkolózásra se nagyon maradt ideje.

Ilyen rohadék dolog ez. Mármint a rák. Most nem akarok semmi okosat írni róla. Nem félek, ismerem már minden arcát, ezt is, ezt a rohadék fajtát.

Vacak pár nap volt, ami úgy kezdődött, hogy meghalt Major Tom, és úgy végződött, hogy Perselus Piton is elment, odafentre, Motörheadre zúzni. Pedig ezen a héten van a szülinapom, és ennek is máshogyan örültem most, amikor a legendákból nemcsak Hollywoodban lesznek csillagok, hanem odafönt, az égben is...

És amit itt hagytak, arra még az utókor is emlékezni fog, mert ezek a srácok igazából soha nem halnak meg.

Szentesi Éva