-

Két olyan ügy is fortyog most a médiában, amelyik – bár egymástól független, mégis – összecseng. Valójában egyikről sem tudok sokat, nem sejtem, mi folyik a háttérben, fogalmam sincs az okokról és a motivációkról, mégsem tudok szó nélkül elmenni mellettük.

Az egyik Hosszú Katinka ügye, a másik Jakupcsek Gabrielláé. Becsszóra nem fogok tényfeltárni, hiszen se erőm, se kedvem, se szakmai felkészültségem nincs hozzá. De morálisan elég felkészültnek érzem magam ahhoz, hogy azt mondjam: nincs ez így jól. Megint.

Van egy nő...

...aki szeretne, nemcsak magáért, hanem az őt követő tehetségekért is kiállni. Sőt, nem torpan meg a szeretnék szintjén, hanem oda is áll. Kimond, érthetően, nyilvánosan. Lehet vitatni az eszközeit, a módszereit, lehet jönni azzal, hogy naiv, vagy azzal, hogy könnyű neki, hiszen várja őt egy stabil háttér. És biztos az amerikai férjétől csöppent át bele némi öntudat, de hát ez Magyarország, nem Amerika. Lehet. De szerintem felesleges és nagyon átlátszó próbálkozás ez a saját gyávaságunk igazolására.

Szinte bármivel letakarhatjuk azt, aki mer. Hogy ne kelljen szembenéznünk azzal: nem a bátrakkal van a baj, hanem a gyávákkal.

Van egy nő, aki változást akar, azt, hogy ne csak neki, hanem valamennyi úszónak jobb legyen. Aki nem hagyja magát megvesztegetni, lefizetni, aki beleáll abba, hogy ez így nem jó. Hogy elbukik-e? Alighanem. Mert mi, akiknek nincs amerikai férjünk, akik féltjük a megélhetésünket, a megítélésünket, akik félünk a kritikától, a szakma kirekesztésétől, a nemetmondásunk következményeitől, némán végignézzük, ahogy felakasztják a mártírt.

Van egy másik nő...

...Jakupcsek Gabriella, akiről el lehet mondani, hogy azon kevesek közé tartozik, akikkel kapcsolatban értjük, tudjuk és elhisszük, hogy ért ahhoz, amit csinál. A döntéshozók ezt figyelmen kívül hagyják, és kirúgják. Volt már ilyen, van ilyen, lesz még ilyen. Ahogy ezt kivitelezték, az taszító, de korántsem példátlan. Miért lehet mindezt megtenni? Mert nem lesz semmilyen következménye. Sőt, egy kolléganője – állítólag – már át is ült műsorvezetőtársa még ki sem hűlt székébe. Ne értsetek félre! Nem a kolléganőt bántom, hiszen biztosan tudom, hogy kedves, jóindulatú, szakmájában elhivatott emberről van szó, aki – azt gondolom – még erkölcsileg is a helyén van. Nem tehet róla, hogy úgy döntött, ahogy nálunk dönteni szokás. Ahogy a legtöbben döntenénk. Hiszen miért hajtaná bele a fejét egy hurokba, amikor a mártíromságával semmi sem változna? Ha ő nemet mond, egy másik kolléganője biztos igent. Csak őt még jól ki is rúgják.

Ugye, értitek, hogy ez az írás nem Hosszú Katinkáról és Jakupcsek Gabrielláról szól? Értitek, hogy csak azért mertem felhasználni a nevüket, mert most kitűnő példát szolgáltatnak arra a helyzetre, amiben élünk, és amiben a gyerekeink felnőnek? Hogy nálunk bármikor, bárkivel, bármit meg lehet csinálni anélkül, hogy azt mondanánk: nem!

Méghozzá azért lehet bármikor, bárkivel, bármit megcsinálni, mert aki nemet mond, az egyedül marad. És elhullik. Többnyire nyom nélkül.

És ez így nincs jól. Nagyon nincs. De azt hiszem, ezt már mondtam.

Kormos Anett

Képek forrása: Hosszú Katinka és Médiaklikk