-

Ma kénytelen voltam gratulálni magamnak, amiért végül sikerült a pelenkacserét igazi precíziós művészetté fejlesztenem. Lényegében olyan vagyok, mint a Forma-1-es boxutcában a szerelők... sőt, sok szempontból még profibb is! Hiszen ha gyorsan ki kell cserélni Lewis Hamilton autójának kerekeit, nem túl valószínű, hogy a szemedbe pisil, vagy kakát fröccsentene a karjaidra.

Na, de ezen kívül még a következőket tanultam:

A szülés

  • Régen azt hittem, hogy az a teória, miszerint a holdraszállás igazából csak kamu, tisztára baromság. Merthogy feltétlenül szükség lenne rá, hogy egy rakás ember megőrizze a titkot. Most viszont úgy gondolom, mégiscsak lehet benne valami... Főleg, ha abból indulok ki, milyen sokan elhallgatják a tényt, hogy a vajúdás átkozottul szörnyű dolog.
  • A szülészet egyáltalán nem hasonlít arra, amit a tévében vagy a filmeken mutatnak – hacsak nem a Fűrész 4-et nézed, amit összekombináltak az Alien mellkasrobbantó részével. Szóval ti, akik azt állítottátok, hogy a szülés egy igazán varázslatos élmény – rohadt hazugok vagytok! A szülés valóban lehet varázslat, de csak akkor, ha nem tudod, hogyan zajlik.

(Az a legkeményebb része, amikor látnod kell, milyen kínzó fájdalmakon megy keresztül a szerelmed. Mondjuk, egyszer Lyns rávett, hogy végignézzek egy teljes részt a Downton Abbey-ből, szóval... Egyik kutya, másik eb.)

Az első hét

  • Erről korábban fogalmam sem volt, de a kisbabák valójában jazz-szinkópa ritmusra lélegeznek. Nincs előre meghatározott üteme, viszont kábé minden negyvenedik másodpercben abbahagyják a légzést. Épp csak annyi időre, hogy azt hidd, kész, ennyi, meghaltak. Az összes szemétség közül, amit egy kisbaba elkövethet, ez a legeslegszemetebb, hogy halottnak tetteti magát.
  • A kisbaba sírása nagyon fura dolog. Ha napközben hallgatja az ember, az a benyomása támad, hogy tök aranyos és cuki... Hajnali háromkor viszont olyan, mintha egy feldühödött viking smirglizné a koponyádat... belülről.
  • A szembe fröccsenő babapisi valójában csak az első alkalommal szórakoztató. A kakikat viszont kivétel nélkül mindig pompásan időzíti. Az a legrosszabb, amikor a baba nyom egy „csalikakit", hogy amíg gondosan lehámozod róla a pelenkát, a pelenkázóra nyomja az igazi áradatot. Ez ugyanolyan, mint amikor a terroristák direkt akkorra időzítik a bombát, amikor kiérkeznek a mentők.
  • Minden egyes ruhadarab ezzel az átkozott patenttal kapcsolódik össze. És mindegyiken legalább három-négy patenttal több van a kelleténél. Mindez persze csak azért, hogy a gyerek előtt totál lebőgjél a bénázásoddal – aki persze azzal fejezi ki a nemtetszését, hogy folyamatosan szélmalomként hadonászik. Olyan felöltöztetni egy hadonászó gyereket, mintha megpróbálnál beleszuszakolni egy nyulat egy lufiba. Ha meg rászólsz, hogy maradjon már veszteg, akkor vagy tudomást sem vesz rólad, vagy nekiáll vakargatni az arcát. A kisbabák tisztára dilisek!

(Azon gondolkodom, hogy olyan tépőzáras babaruhákat dobok majd piacra, mint a sztripperek gatyái. Az egyik kezedben a gyerek, a másikkal rámarkolsz a ruhájára, majd egy laza mozdulattal letéped.)

  • Igazából a kisbabák ebben a korban még nem hasonlítanak senkire. Ott üldögélnek nálatok a népek, literszámra vedelik a teát, és olyanokat mondanak, hogy tiszta apja ez a gyerek, vagy hogy teljesen a nagyapjára ütött. Valójában pedig mind úgy néznek ki, mint Ross Kemp (a brit Szomszédok Vágási Ferije – a ford.).

Ross Kemp, minden kisbaba prototípusa

Az első hónap tapasztalatai

  • Egész felnőtt életem során arra törekedtem, hogy hetente legalább egy könyvet elolvassak. Nem vagyok naiv, tisztában voltam vele, hogy majd kevesebb időm lesz, ezért megígértem magamnak, hogy a baba születése után megpróbálok havi egy könyvvel végezni. Az elmúlt hónapok során azonban az egyetlen dolog, amit elolvastam, egy szórólap volt a mellszívógépről. (És még mindig nem értem a végére! Folyamatosan bealszom a cumizavarról szóló részen...)
  • Tényleg lehet olyan alváshiánya az embernek, hogy már a heréi is fájnak!
  • Emlékszik még valaki arra a műsorra, ahol a részvevőknek egy autót kellett fogniuk, és aki a legtovább rajta tudta tartani a kezét úgy, hogy nem aludt el, azé lehetett a járgány? Na, épp ilyen az élet a kisbabával... leszámítva, hogy a tévéműsorban minden harmadik órában kiengedtek pisilni és enni. Ja, és hogy a végén megnyered az autót.
  • Akár tetszik Lynsnek, akár nem, roppant szórakoztató dolog felemelni a pucér gyereket a fejed fölé, miközben Az Élet az Úr-t énekeled az Oroszlánkirályból.

Még szórakoztatóbb, ha énekelsz is hozzá!

  • Csak akkor jössz rá, hogy valójában milyen zajos helyen laksz, amikor leteszed aludni a gyereket. Korábban azt gondoltam, a mi lakásunk kifejezetten csendes és békés. Erre kiderült, hogy a fürdőszoba csapja olyan hangokat ad ki, mintha Godzilla épp egy tankot dugna.
  • Mivel az összes öregasszony rá van kattanva a kisbabákra, évekbe telik végigmenni egy bolton. Elszántan fókuszálnak a babakocsira, mint egy vadászrepülő, és legalább olyan nehéz kicselezni őket, mintha számítógépen játszanál valami ügyességi játékot. Rettentő agyafúrtak, ha pedig többen vannak, akkor neked kampó. Szétválnak és levadásznak, mintha csak raptorok lennének.

Három hónap elteltével... Most

  • A legfontosabb dolog, amit tanultam, hogy Charlie elképesztően szerencsés fickó, amiért Lyns az anyukája. Lyns stramm, okos, vicces, melegszívű – és gondoskodik róla, hogy ne csesszem el teljesen a dolgokat. Remélhetőleg az ő génkészlete majd hatékonyan ellensúlyozza az enyémben rejlő hajlamot a hatalmas orrlyukakra és a férficicire.
  • Kétségkívül a fiam születése a legklasszabb dolog, ami valaha történt velünk az életben. (Sokkal jobb például, mint amikor sikeresen teleragasztottam a matricás gyűjtőfüzetet két egymást követő évben is!)
  • Máris annyi cinizmust levakart rólam a fiam, hogy idebiggyesszem még ezt az utolsó bekezdést. Egészen biztos vagyok benne, hogy ebben majd jó leszek. Mert amilyen béna, szétszórt és szánalmas balfék vagyok, mégis mindennél fontosabb számomra, hogy Charlie-nak semmi baja ne essék.

És ez, ha jól értem, azért nem is olyan rossz eredmény tőlem...

Fotók: Facebook, Express, Oroszlánkirály (Walt Disney, 1994)