-

A káposztás tésztát nem lehet nem szeretni. Képes egyáltalán valaki fintorogva gondolni erre a mennyei ételre? Én már kisgyerek korom óta imádom. Mindig rángattam drága Kozma nagyanyám otthonkáját, hogy: Mama, főzzél már nekem káposztás tésztát, légyszíves! És Mama szíves volt, és főzött, de nem is akárhogy, nem is akármilyet.

Apám meg jött, és belerondított az egészbe. Merthogy ő utálta, mint a bajt. Ő mondta így: utálom, mint a bajt. És káposztás cvekedlinek nevezte. Annyira megtetszett ez a szó. Jól megnyomta a betűket, amikor kiejtette, és közben fintorgott, majd egy mondókát kiabált a fülembe, hogy ezzel is bosszantson: Itt a fíínom káposzta, a kuttya körbe huggyozta. És jól megnyomta a hangokat, amíg ezt kántálta, én meg mondtam neki, hogy Apaaa, hagyjáál mááár!

Szép kis idill, ugye? Imádtam minden percét, kár hogy vége.

Azt nem tudom, hogy a kutyapisis legendából igaz-e valami, vagy csak apám próbált ezzel heccelni, és magyarázni, hogy ő bizony ezért nem eszik soha a káposztából. Sokáig elhittem... vagy fene tudja, mit hittem.

A káposztás cvekedliről viszont nem tudtam leszokni.

A recept pedig pofonegyszerű: egy szép kis fej, jópofa fehérkáposzta kell hozzá, fodros nagy kocka tészta, só, bors, cukor, kacsazsír (!) és ennyi.

A káposztát a nagy lyukú reszelőn lereszelem, megsózom, és hagyom állni nagyjából húsz percet. Ha ez megvan, odateszek egy jó evőkanálnyi kacsazsírt a lábosba (lehet másmilyen zsír is, vagy olaj (vagy amit akartok), de ezzel a legfinomabb, én így szoktam, ahogy régen Mama is csinálta). A káposzta addigra meglevesedett a sótól, alaposan kinyomkodom, és belefektetem a sercegő zsiradékba, amire egyből mehet rá a cukor, hogy szépen karamellizálódjon már az elején.

Lefedem, lassú tűzön hagyom, hadd barnuljon. Azért néha közben nézegetni kell, mert hajlamos odakapni, de mondjuk ennek az ételnek még kifejezetten jót is tesz, ha megpirult egy kicsit. Közben megfőzöm a tésztát. És ha már szép aranybarna a káposztám, akkor összekeverem a fodros kockával, és pirítom még egy kicsit. A végén megborsozom, merthogy a cukor ellenére egy sós ételt kell kapok. Persze van olyan is, aki cukorral szereti, de ez most nem az a kaja.

A drága cvekedli önmagában is jó, de nagyon finom kacsasült mellé is. Borongós, havas délutánokon, csak úgy megkívánom, és már szaladok is a boltba a jó fej káposztáért, amit tuti nem hugyozott körbe a kutya. Énkérekelnézést.

Szentesi Éva