„A ruhatárunk változik, a színeink nem” – Pásztory Dóri 5 tanácsa, hogyan építheted be a színtípusodat az öltözködésedbe

–

Én tulajdonképpen ebben nőttem fel

Anyukám ötéves koromban döntött úgy, hogy beteljesíti gyerekkori álmát, a tanári pályáról karriert vált, és huszonkilenc évesen beül az iskolapadba (a rendszerváltás előtt belügyminisztériumi engedély kellett, hogy „túlkorosan” ezt megtehesse), és kitanulja a kozmetikus szakmát. Aztán lett egy kis kozmetikája egy falusi wellness hotelben, ahová én mindig fintorogva léptem be, és jó hangosan közöltem, hogy büdösek a krémek. Szerencsére a szemfestékekkel, rúzsokkal és szemceruzákkal már akkor is le lehetett nyűgözni, úgyhogy én ezeket használtam színezésre. Persze akkor még papírra maszatoltam velük, nem az arcomra.

Nem sokkal azután, hogy anyukám elkezdett szépítészként ténykedni, megjelent az életében Marcsi, aki egy gimnáziumi kollégistatársa nővére volt. Itt szeretném beszúrni azt a rendkívül fontos sorsfordító pillanatot, amikor elvesztem a balatonfenyvesi Szandi koncerten, és Zsóka (Marcsi húga) talált meg a tömegben. Ennek köszönhetően aztán sok-sok év kihagyás után újra felvették a fonalat anyukámmal, és ezáltal Marcsi is újra bekerült a látószögünkbe. Az én nyolc–kilenc éves kislány szememben ő valami varázslatos tündér volt, akinek az otthona tele van színes kendőkkel. Egyáltalán nem értettem, hogy mivel foglalkozik, a '90-es évek elején amúgy sem beszéltek még túl sokat színtípusokról meg stílusról. Imádtam, amikor Marcsi néha megjelent nálunk, vagy meglátogatta a nagypapámat, aki rajztanár volt, hogy elmélyedjen kicsit a színek tudományos hátterében.

Olyankor bevonultak papa dolgozószobájába, előkerültek a festékek, a színpaletták, a komplementerek, a színmélységek, a formák, és minden, amit akkoriban erről meg lehetett tanulni autodidakta módon.

Marcsi unokahúga aztán az én gimnáziumi osztálytársam lett, de mire tizenkét évesen beültünk egymás mellé a padba, már tudtuk, hogy ő ősz típus, én meg nyár.

Kendők fedik fel a titkot

És én ettől a tudástól rettentően boldog voltam, ahogy anyukám is, hogy valami kis extrával még minőségibbé tudja tenni a szolgáltatását a vendégei számára. Nem volt akkor még erről képesítése, nem volt még oktatás, nem nőtt minden második bokorban egy stylist, personal shopper vagy stílustanácsadó. Ők még a papámtól tanultak, figyelték magukat a tükörben, rakosgatták egymásra a kendőket, én pedig imádtam ezt a látványt.

Tényleg kislánykorom óta vágyom arra, hogy a megjelenésem harmonikus legyen, hogy a színeim összhangot mutassanak. Ettől egyszerűen jobban érzem magam – még a téli szürke hétköznapokon is.

Most már sokkal több tudatosság van ebben a szakmában, és a tanácsadók, szakemberek segítségét igénybe vevők között is. Marcsi, aki mára Tarcsay Mária színdinamikai szakmérnök, szín- és stílustanácsadóként elismert szakember, aki képzésein keresztül adja át tudását tanítványainak. Mégis számtalan tévhittel találkozom, amikor előkerülnek az évszakok, a színtípusok, az alkategóriák, és sokszor vörös posztóként generálnak parázs vitákat.

Öt tipp, hogy te is rátalálhass a színedre

Gondoltam, segítek néhány ötlettel, tapasztalattal, hátha másnak is ad akkora örömet ez a tudás, mint nekem ezekben a szürke napokban.

1. Nem való mindenkinek

A szín- és stíluselemzés egy eszköz azok számára, akiknek igénye van arra, hogy az önkifejezésük az öltözködésükben a színek és formák harmóniájában jelenjen meg. De számomra csodálatos, hogy ebben is sokfélék vagyunk, és mindenki másképp használja a megjelenését. Ebben sem kell egyformának lenni. Vannak olyan személyiségek, akik az eklektikus, szélsőséges, kirívó, színelmélet szempontjából diszharmonikus öltözködésben sokkal jobban át tudják adni önmagukat. Emellett az öltözködés túlmutathat azon, hogy milyen benyomást teszünk másokra, vagy mi, magunk hogy érezzük magunkat a különböző ruhadarabokban. A megjelenésnek ugyanis lehet politikai, társadalmi üzenete és olyan célja, ami túlmutat az egyéni igényeken.

Tehát szó sincs arról, hogy valaki hibázik, csúnya, ízléstelen, ha ez a téma egyáltalán nem mozgatja vagy úgy érzi, hogy számára skatulyát jelentene, ha be lenne sorolva egy színtípusba.

2. Nem mondja meg senki a színtípusodat

Nagyon sokan úgy képzelik ezt a fajta segítséget, hogy az ember besétál egy szobába, egy szakember végignéz rajta, kicsit tanakodik, majd ítéletet hoz: az illető holnaptól csak púderrózsaszínt, babakéket vagy élénk narancssárgát vehet fel, és azonnal szórja ki az addigi ruhatárát. Az elemzés egyben csodás önismereti élmény, amiben mi magunk nézünk a tükörbe, ismerkedünk a saját bőrszínünk, szemszínünk, eredeti hajszínünk árnyalataival, tónusaival, mélységeivel. Aztán a szakember különböző színű kendőket ad a kezünkbe, amit természetes fénynél az arcunk mellé rakunk, és megnézzük, hogy mely árnyalatokban látjuk előnyösebbnek, karakteresebbnek, harmonikusabbnak a vonásainkat. Mely színekben látszanak erőteljesebben, mondjuk, a hajszálerek az arcunkon, a ráncok, a szemünk alatti karikák, az apró bőrhibák, és mely színek halványítják ezeket.

Nagyon izgalmas megfigyelések ezek, amelynek végén az általunk kiválasztott kendők alapján derül ki, hogy mely színekből választottuk a legtöbbet. A szakember mindig kérdez, és a kérdéseivel segíti a mi eligazodásunkat. Szerintem ezt legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, mert fantasztikusan jó játék. Van, aki nagyon gyorsan és egyértelműen dobálja le magáról a kendőket, és gyorsan rááll a szeme a különbségekre, van, akinek sokkal több idő kell hozzá, és több árnyalatot kell felsorakoztatni egy-egy színből.

3. Mindenki profitálhat belőle

Mindenki öltözködik, így ez teljesen nemtől független tudás, a férfiak számára ugyanolyan hasznos lehet, mint a nőknek. Amikor tavaly végre Márton kicsikart magának egy időpontot anyukámnál, majdnem úgy élvezte a színekkel való játékot, mintha Lego kockából raktak volna rá kendőket.

Sőt, az alapszíneinket az életkorunk előrehaladása sem változtatja, így deres halántékkal is nyugodtan be lehet nevezni egy ilyen élményre.

4. A ruhatárunk változik, a színeink nem

Életünk során rengeteg minden változik. Én most nagyjából csak az otthoni nadrágokat és pólókat tudom hordani, az élelmiszerbolton kívül sehova nem mehetünk. Ahogy a ruhatáram is változott a tinédzseréveimhez képest, attól, hogy megváltoztak az életkörülményeim, hogy született egy gyerekem, és sokkal több időt töltök játszótéren, mint, mondjuk, fogadásokon. A saját színeinket, stílusunkat kialakítva és ismerve viszont sokkal kevesebb az impulzusvásárlás, az olyan ruhák halmozása, ami a boltban baromi jól nézett ki, majd valamiért sosem kerül elő a szekrény mélyéről, mert amikor felvesszük, akkor azt érezzük, hogy nem rossz, de valami nem stimmel.

Kiegészítők között igazi kortalan darabokat lehet begyűjteni, amik évtizedekig végigkísérnek minket. Ilyen szempontból számomra a saját színeim ismerete egyfajta garancia a fenntartható gardróbra.

5. Nem kell mindig mindenben a tökéletességre törekedni!

Tényleg úgy és addig érdemes használni az információkat, amíg ezek szolgálnak minket, segítenek, építenek, fejlesztik az önbizalmunkat, az önkifejezésünket, a hétköznapi döntéseinket. Nem kell frusztrálódni attól, ha egy picit sötétebb vagy világosabb árnyalatot találunk, vagy ha átkacsintunk másik színtípusba. Én például annak ellenére, hogy az alapszíneim szerint nyár típus vagyok, télen előszeretettel hordok erősebb, élénkebb színeket, amik már sokkal inkább a tél típusra jellemzőek, de ilyenkor kompenzálom az engem körülvevő színtelenséget, a fények hiányát, a kifakult bőrömet. Ugyanez a helyzet akkor is, ha sötétebb árnyalatúra festetem a hajam. Nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy miként változnak a színeink, a cél, hogy önazonosak legyünk, és jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Pásztory Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak