meztelen

Az ELLE magazin áprilisi számában ismert emberek (túlnyomó többségben nők) álltak ki az egyenlő esélyekért, a női egyenjogúságért, az önfelvállalásért. A kampányban az RTL Klub műsorvezetője, Lilu meztelenül állt modellt. A mellét és a punciját eltakarja egy-egy felirat: „Az én testem, az én döntésem.” (ITT látható.) Hasonló kampányok időről-időre jönnek és mennek. Van, amelyik több vizet zavar, van, amelyik kevesebbet. Jó, hogy vannak, jó, hogy beszélünk ezekről a dolgokról, és mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy ezt milyen eszközzel teszi. Ahogy az olvasónak – jelen esetben Anettnek – is szíve joga eldönteni, hogy egy-egy kampánnyal mennyire tud azonosulni. Hát, Anett most kiborult. Nem az üzeneten, hanem a vetkőzésen. Pedig ő nem prűd. A WMN szerkesztősége sem ért egyet egyemberként vele, vannak árnyalatok, vannak ellenérvek, és ez így van jól. De az 100 százalékban biztos, hogy amit fölvet, arról érdemes beszélnünk! Kormos Anett írása.

Ma olvastam, hogy valaki levetkőzött egy lapnak, amely főleg a feminizmust hegyezgeti az adott lapszámával. Egyre gyakoribb, hogy a nők vetkőznek, és csupaszkodva valamelyik magazin címlapján aszongyák, hogy mindez azért van, mert vállalják a testüket. Vagy mert így hirdetik az egyenjogúságukat.

Én, aki azt hiszem, igen elfogult vagyok velünk, ezúton kérek, kérek minden nőt, hogy hagyja abba a vetkőzéssel való küzdelmet az egyenjogúságért, ugyanis ez egy akkora faszság, hogy nemsokára gutaütést kapok tőle.

Én értem. Becsszóra értem a nőt, aki büszke a testére. Sőt: szorgalmazom, hogy a nők legyenek büszkék a testükre… vagy legalábbis ne a testükkel való elégedetlenség, esetleg épp a túlzott elégedettség határozza meg az önértékelésüket. De mindehhez ne vetkőzzenek le, ne álljanak csupaszon ország-világ elé! Szorgalmazom azt is, hogy a kismamák se csavarják magukat lepedőbe, csak hogy eltakarják a hasukat. Legyenek elégedettek ők is a testükkel. Álljanak derűvel, elfogadással a megváltozott testükhöz! De ehhez miért kell levetkőzni? Ne legyen több csupasz kismamafotózás a nyilvánosság bevonásával! Helyette simán mondják ki, vagy használjanak bármilyen más eszközt annak közlésére, hogy szeretik és elfogadják a testüket.

Ne borulj ki! Én ezt még fejtegetni se akarom. De tényleg.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy kép milyen erős eszköz az üzenet átadására. Lehet, hogy a szó sokkal lassabban jut célba, mint egy fotó. De akkor inkább ne kapkodjunk! Hát nem hihetjük, hogy ha pucéran pucsítunk, csücsörítünk, és az ágaskodó melleink elé hagyjuk, hogy odaírják: egyenjogú vagyok, akkor ettől tényleg egyenjogúak leszünk.

Kiakadunk, ha a férfiak számára nem vagyunk többek egy eldobható testnél, közben mi is úgy gondoljuk, semmi más haszna nincs, mint hogy eladjunk vele valamit? Ráadásul pont azt, hogy egyenjogúak vagyunk???

Hány férfit látunk bőrtangában a címlapon olyan képaláírással, hogy: mindenem a költészet? Egyet se. Miért? Mert a kép üzenete és az áttolni vágyott tartalom egymással szöges ellentétben áll. Ez történik minden olyan esetben is, amikor a nő a testére írja, hogy ő amúgy ám okos is… meg büszke is… meg vállalja is magát. Kit érdekel??? Pucér, bassza meg.

Aki vetkőzik, írja oda azt, hogy levetkőztem, mert eleget fizettek érte. Vagy, ha nem ezért, akkor azt, hogy nagyon szerettem volna, ha szép pucér fotók készülnek rólam, és leesik mindenkinek az álla, aki látja őket. Becsszó, tudom, milyen az, amikor valaki ki van éhezve a bókokra. Azt is belátom, hogy a „Jó a tested” a legalacsonyabban csüngő gyümölcsdicséret a bókfán. De álljunk már le egy picit, az ég áldjon meg mindnyájunkat! Vagy ne… bocsánat, elragadtattam magam. Végül is… ki vagyok én, hogy megmondjam, ki mit akarjon elérni? Vetkőzzön mindenki, amennyit akar. Annyi ember előtt, annyi címlapon, annyi Facebook-posztban, amennyin jól esik.

Csak engem ne tessék ebbe belekeverni. Az én nevemben, az én egyenjogúságomért ne! Az enyémért senki se! Mert én ettől csak kevésbé érzem magam annak.

Légyszi, ne!

Kormos Anett

A fotó nem az említett kampány része. És nem is Kormos Anettet ábrázolja.