12745678_10208097793993309_5343753965110572101_n

Ti is unjátok már azokat a cikkeket, melyekben az újságíró azt állítja, hogy XY sztárnak milyen elképesztően tökéletes élete van, mintha még az eső se esne rá? Mi is tudjuk, hogy ez mekkora bullsh.t, amióta testközelből látjuk a főszerkesztőnket, DTK-t. Akinek nemcsak hogy nem tökéletes az élete, de még büszke is rá. Szóval mi sokkal jobban szeretjük hús-vér embernek látni a hírességeket, akikről azt feltételeztük, hogy nekik is vannak rossz napjaik. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan oldják meg ezeket a nehéz helyzeteket, mert ad absurdum még az is lehet, hogy tanulhatunk belőlük. Úgyhogy Kalapos Éva Veronika megkérdezte őket arról, hogyan húzzák ki magukat a szarból gödörből. 

Lovas Rozi színésznő: csönd, rendszer, sport

Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina

A szakmámból kifolyólag nemcsak a fizikai valóm, a testem, hanem a lelkem és intellektusom is egyaránt a munkaeszközeim, így nekem nagyon fontos, hogy jóban legyek magammal. Ehhez elsősorban csöndre van szükségem, egy értelmezhető, kiszakított időintervallumra, amit a saját gondolataimmal töltök, kutyát sétáltatva a Normafán, zenét hallgatva, bóklászva a városban, egyedül ücsörögve egy templomban… vagy egyszerűen otthon a kanapémon bambulva. Nekem ilyenkor, nehéz időszakokban különösen fontossá válik, illetve próbálom rávenni magamat a rendszerességre. A munkám nagyszerű terápia, de a rendszeres sportolás is remekül észnél tartja az embert, amihez nálam automatikusan kapcsolódik az igény a normális, rendszeres, egészséges táplálkozásra. És ha elindultam ezen az úton, akkor valahogy könnyebben rá tudom venni magam bizonyos időigényesebb, de a testi-lelki megújulás szempontjából igenis fontos kényeztetésekre, mint például illóolajos fürdő, ami tovább tart a megszokottnál, és jár hozzá egy pohár nagyon jó bor is, különleges kozmetikumok, női magazinok böngészése… de ez már csak a ráadás. A legfontosabb szerintem, hogy meglegyen a baj gyökere, ne legyek rest foglalkozni vele, valamint tudjam szeretni és elfogadni, hogy az is én vagyok.

Mautner Zsófi, a Chili és vanília blog alapítója, szakács, író: falu, futás, mozi

Fotó: Csibi Szilvia

Viszonylag könnyen ki tudom magam hozni a rossz passzból vagy rosszkedvből, ritkán húzom bele magam az önsajnálatba huzamosabb ideig, mert annak nincs semmi értelme. Leginkább olyankor szokott rossz periódusom  lenni, ha túlhajtom magam, és annyira kimerülök, hogy nincs mentális erőm ahhoz, hogy összeszedjem magam. Ilyenkor nekem ezek a trükkök váltak be:
– Elvonulás a nagyszülői falusi házba Kunmadarasra. A totálisan ingerszegény környezetben rákényszerítem saját magam, hogy kiszellőztessem a fejemből a rossz gondolatokat. Ilyenkor csak ülök a nagypapám karosszékében a verandán, és egész nap bámulom, ahogy nő a fű.
– Egy laza karika a Margit-szigeten, vagy egy edzés is gyorsan vissza tud billenteni.
– Mozizás a legviccesebb barátnőmmel, Szandrával, lehetőleg hétfőn, matiné időpontban, popcorn és kóla mindenképpen kell hozzá, a film nagyjából mindegy. Még nem találtak fel jobb antidepresszánst a humornál.

Karafiáth Orsolya költő, író, újságíró, „kultúrdémon”: meditáció, csokoládé, mozgás

Fotó: Valuska Gábor

Néha azt gondolom, elátkozott természettel születtem, ugyanis gyerekkorom óta hajlamos vagyok a könnyű lelombozódásra, befelé fordulásra, ami igen gyakran átcsap masszív önsajnálatba, ahonnan egyenes út vezet az életundorhoz. Ám míg régebben egy-egy ilyen periódus igen hosszan elhúzódott, ma már, hála bizonyos felfedezéseimnek, radikálisan lerövidültek a beborult időszakaim. Legtöbbet talán a vezetett meditáció segített, az, hogy megtanultam légzéssel is szabályozni a támadó, letaglózó szorongást, és az egész testemet elengedve, búcsút tudok inteni a rossznak. Rengeteg ilyen gyakorlatot kaptam barátoktól, de magát a technikát egy önismereti csoportban sajátítottam el. Ma már vezetés nélkül, szép meditációs zenékre is megy, nagy kedvencem Ravi Shankar. A kisebb krízisekben legjobb barátom a csokoládé. Őrjöngök ilyenkor az édes ízekért, és nem érem be, csak a legfinomabbakkal: trüffel, fagylalt, gyümölcsök. Nagy segítség még az is, ha ki tudom mozogni magamból a bánatot és a feszültséget. Vettem otthonra steppert, súlyzókat, hulahopp karikát, és naponta nyomok háromnegyed-egy órát. Utána olyan leszek, mint akit kicseréltek. Másik nagy segítségem a nyugtató séta. Imádok gyalogolni, legyen bármilyen idő, már közben megnyugszom, és mire hazaérek, úgy mosolygok, mintha mi sem történt volna.

Palya Bea énekesnő, dalszerző, író: gyerek, barátok, terápia

Fotó: Emmer László

Ha padlón vagyok… Kimegyek a levegőre. Lélegzem. Nyújtózkodom egyet. Elmegyek mozogni, jógázom vagy szétcsapom magam egy deepwork órán, hogy szinte ne is legyen agyam. A kislányomat figyelem, vagy táncolok vele afrikait a nappaliban, vagy hosszan és gyengéden altatgatom. Időt töltök a legközelebbi barátaimmal, ventilálok az adott nehézségről. Vagy ha ezt személyesen nem lehet, akkor írok nekik: SMS, e-mail, skype, kivel melyik csatorna van bejáratva. Aztán ha padlón vagyok, elmegyek terápiára, bár oda amúgy is megyek. És ha padlón vagyok, akkor legfőképp írok magamról, magamnak. Dúdolok, énekelek, elmegyek az erdőbe sétálni, nézem a lovakat a dombtetőn.

Farkas Franciska, színésznő: pozitív hozzáállás, elfogadás, love

Fotó: Miklóska Zoltán

Különböző szintjei vannak a rosszkedvemnek, így különbözők a módok is, melyekkel feloldom őket. Mindig segít, ha a mondataimat úgy kezdem: ebben az a jó, hogy… minden nehézség közepette igyekszem megtalálni azt a mozzanatot, ami továbblendít. Szerintem minden, ami történik velünk, ok-okozati összefüggésben áll, és rajtam múlik, hogy képes vagyok-e kellő toleranciával és elfogadással állni a dolgokhoz. A befordulásnál mindig sokkal többet segít az empátia másokkal és saját magammal szemben, nagyon fontos, hogy pozitívan konstruktív tudjak maradni akkor is, ha padlón vagyok. A Beatles szavaival élve: All you need is love, és tényleg így is gondolom.

 

Kalapos Éva Veronika